MIKÉNT, MIVEL GYÓGYÍT A HOMEOPÁTIA?

MIKÉNT, MIVEL GYÓGYÍT A HOMEOPÁTIA?

»Similia similibus curantur - Hasonlót a hasonlóval kell gyógyítani« (Paracelsus)


hamnemann„A homeopátiát Sámuel Hahnemann (1755-1843) fejlesztette ki és adta tovább. A homeopátia a gyógyításban a legalapvetőbb ismeretekkel bíró módszer. Amióta csak homeopátia létezik, ellenfelei éppen olyan szenvedélyesen küzdenek ellene, amilyen szenvedélyesen képviselik hívei. A követké­zben a homeopátiával részletesebben is foglalkozni fogunk.

Nemcsak azért, mert a törvényhozók részéről felmerülő aktuális veszély sürgetőleg veti föl a nem orvosi körök iránti megértést, hanem mindenekelőtt azért, mert a homeopátia sokkal több, mint puszta terápiás módszer.

Ha a homeopátiával közelebbről foglalkozunk, észre­vesszük, hogy az univerzum valóságos gyógyító princípiu­mán alapul. A módszer konkrét terápiás felhasználását is ez a tartalom legitimálja. A homeopátia egyes hatásösszefüggései ugyanis olyan világot sejtetnek, ami sok materiálisan gondolkodó számára logikailag lehetetlenségnek tűnik.

 

A homeopátiás gyógyszerek előállási módja


A legfőbb támadások a homeopátiás gyógyszerek előállási módja ellen irányulnak. A homeopátiás gyógyszer annyira híg, hogy aligha lehet benne »hatóanyag« mondják. "

Ezt a sajtó feltűnő hajthatatlansággal azon a példán demonstrálja a nyilvánosság előtt, hogy valamilyen kivonatból egyetlen cseppet a Bodeni tóba vagy az Északi-tengerbe cseppentünk, szimboli­kusan megkavarjuk, és kijelentjük, hogy a túlsó parton kimert üvegcse víz körülbelül a D 30-as homeopátiás hígításnak fog megfelelni.

A bizonyítási eljárást még tudományosabbnak tartják, ha a gyógyszertárban vásárolnak öt különféle homeopátiás gyógyszert, s ezeket a legmodernebb eszközökkel egészen atomszerkezetéig analizálják csak azért, hogy megállapítsák, mind az öt üvegcse alkoholt tartalmaz, meg némi szennyező anyagot.

Ezzel a csalást le is leplezték s »a nyilvánosság érdekében« hangosan követelik a törvényhozástól, hogy rendelni úton lépjen fel végre a homeopátia ellen.

Hogy magunk is áldozatul ne essünk ennek a homeopátiától tökéletesen idegen érvelésnek, nézzük meg először, hogyan is készülnek a homeopátiás gyógyszerek.

Ezek ml a gyógyszereknek a kiinduló anyaga szinte bármilyen anyag lehet, a homeopátia azonban elsődlegesen mégis a következő három területből merít: az ásványok, az állatok és a növények világából.

Vegyük például a nadragulyát vagy belladonnát (Bell.). E növény gyümölcséből készítik a kiinduló anyagot, amelyet ezért őstinktúrának is neveznek szimbóluma ø).

Ebből az őstinktúrából csak egy részt vesznek, kilenc rész oldószert adnak hozzá, például alkoholt, s a kettőt összerázzák. Ezt az összerázást, ami mindig pontosan meghatározott számú rázó mozdulatból áll, hatványozásnak nevezik.

Az eljárás végeredményét Bell. D 1-nek nevezik, ez tehát a Belladonna első decimális hatványa. Ha ebből a Bell. D 1-ből ismét veszünk egy részt, és azt összerázzuk tíz rész oldószerrel, megkapjuk a Bell. D 2-t. Ezt a hatványozást ismétlik állandóan, s ez a következő sémához vezet:

Hatványozás

I rész Bell. D ø + 9 rész alkohol = Bell. D 1 (az arány = 1:10)

I rész Bell. D 1 + 9 rész alkohol = Bell. D 2 (az arány = 1:100)
I rész Bell. D 2 + 9 rész alkohol = Bell. D 3 (az arány = 1:1000)
I rész Bell. D 3 + 9 rész alkohol = Bell. D 4 (kz arány = 1:10 000)
I rész Bell. D 4 + 9 rész alkohol = Bell. D 5 (az arány = 1:100 000)
I rész Bell. D 5 + 9 rész alkohol = Bell. D 6 (az arány = 1:1 millió)
I rész Bell. D 6 + 9 rész alkohol = Bell. D 7 (az arány =1:10 millió)

I rész Bell. D 29 + 9 rész alkohol = Bell. D 30 (az arány = 1:1 kvintillió)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bár táblázatunkat a D 30-nál befejeztük, az korántsem jelenti azt, hogy egy orvosság hatványozásának itt be kell fejeződnie.

Mindegyik homeopátiás gyógyszer kapható 11

belladonna - gyönyörű méreg
Belladonna - gyönyörű méreg

legkülönfélébb hatványokban, például Belladonnát ugyanúgy vehetünk D 3-as hígításban, mint D 12-es, D 30-as, do D 2.00-as, D 500-as, D 1000-es és D 10 000-es hígításban is.

A fenti séma szerint a Belladonna D 200 egy rész Belladonnához annyi alkoholt használ fel, hogy az egyes szám mögé 200 nullát kell raknunk.

Nos, mindnyájan tudjuk, hogy már a D 23-as hatványban sem lehet egyetlen molekula sem az ősszubsztanciából (példánkban a Belladonnából). Minden, ami a D 23-as hatvány után történik, nem más, mint az alkohol rituális összerázása.

Ha a kémia szintjén nézzük, a Belladonna 30 a Belladonna 200-tól semmiben sem különbözik - mindkettő tiszta alkohol, s ennyiben, ha úgy nézzük a Belladonna feliratra egyáltalán nem szolgál rá.

A homeopátia mégis ezekkel »magas hatványokkal« dolgozik – Hahnemann minden terápiás kúrájában szinte kizárólag a harmincadik hatvány használta.

Ellenfelei most örülnek, hiszen ezzel beigazolódott, hogy a homeopátia a »semmivel« dolgozik. A valódi homeoterapeuta azonban azért használja a D 30-as hatványt, hogy biztos lehessen benne,
már nem az anyaggal dolgozik.

A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy léteznek az úgynevezett C-hatványok is, amelyeknél a hatványok 1:100-zal lépnek előre a decimális 1:10 előrelépés helyett.

A C-hatványok esetében - ezek tulajdonképpen az eredeti hatványok, ezért előnyben is kell részesítenünk őket - természetesen még hamarabb hagyjuk el az anyagi szintet – C 12-től az ősszubsztancia nyomát sem találjuk az orvosságban.

Hahnemann késői periódusában azután előállt az LM-hatvánnyal is (kvinta-centimális hatvány), ez a magas hitványoknak felel meg, de a terápiában jobban alkalmazható. Az ezzel összefüggő szakproblémák itt most minket nem érdekelnek.

Ha már az a tény is problémákat okoz, hogy az orvosságom „semmi” sincs abból az anyagból, amit felirata ígér, a zavar csak nő, ha ezeknek az orvosságoknak az adagolására gondolunk.

Ha például egy páciensnek felírják a D 6-ot, ebből mondjuk, minden két órában egy adagot kell bevennie, az adag mindig 7 csepp, vagy 7 globuli. A homeopátiás gyógyszerek ugyanis nemcsak folyékony formában kaphatok, hanem kis tejcukorgolyócskák formájában is, ezek a globulik. Ezeknél a tejcukor az oldószer, amely az alkoholt helyettesíti.

A harmincadik hatványon (D 30) lévő gyógyszerből a páciensnek napjában csak egyszer szabad bevennie egy adaggal, míg a D 200-ból egyetlenegyszer, s aztán ha hétig semmilyen más gyógyszer szóba sem jöhet.

A gyógyszer-konzumáláshoz szokott polgárnak igen különös érzés lehet, ha azt hallja, hogy most bevesz 7 cseppet valamiből, s hat hét múlva majd jelentkezzen – s mindezt a 200-as hatványnál, »amelyben már abszolúte semmi nincsen«.

A zavarodottság csak nő, ha azt éljük meg, hogy a homeoterapeuta ugyanazt a gyógyszert írja fel egy asszonynak a visszereire, ami a férjének a mandulagyulladásnál segített, legközelebb viszont ugyanez az asszony egészen más gyógyszert kap a saját mandulagyulladására. Az is feltűnő, hogy a gyógyszerekhez semmiféle utasítás, használati javaslat nincsen.

 

Az információ, mint gyógyeszköz
 

Ne csodálkozzunk tehát, túl sok a tisztázatlan részlet, így könnyű dolguk van a gúnyolódó ellenfeleknek, akik a homeopátiát egyszerűen babonának tartják.

A másik oldalon viszont ott vannak a módszer sikerei. Ezek annyira egyértelműek, hogy semmiképpen sem írhatok le olyan címszavakkal, mint placeboeffektus, spontán gyógyulás vagy autoszuggesztió.

Naiv és ostoba az, aki egy harminc éve homeopátiás gyakorlatot folytató orvost azzal gyanúsít, hogy kizárólag betegei képzelőerejével gazdálkodik.

Ha így volna ugyanis, szégyellhetné magát az akadémikus orvostudomány, hogy miért nem próbál ugyanennyi sikert elérni placebo hatással.

Az azonban még tudományos magyarázatra szorul, hogy miért hajlandók az állatok is képzelőerejük segítségével a homeoterapeuta sikereit gyarapítani.


A homeopátiás gyógyszerek hatásosságát illetően ill egész sor tisztán kísérleti bizonyítékot sorolhatnánk föl például Pfeifer-féle krisztallizáció, Kolisko-féle kapilláris dinamonamolízis, Voll-féle gyógyszerteszt és így tovább.

Itt azonban szó sincs arról, hogy mi bármit bizonyítani akarnánk azoknak, akik azt nem tudják és nem is akarják megérteni, Inkább azt emelnénk ki, hogy a homeopátiás módszereik hatékonysága messze megelőzi bármilyen akadémikus orvostudományi eljárás hatékonyságát. Ez olyan tény, amiről bárki meggyőződhet, aki akar.

Minden funkcionális bizonyítéknál sokkal érdekesebb ugyanis az, hogy hogyan és miért éppen a homeopátia képes gyógyítani, és miért, hogy ez viszont minden pontjában ellentmond a szokásos orvosi elképzeléseknek.


A fenti ellentmondások gyorsan feloldhatók, ha a következő két fogalmat az információt és az információhordozót – megkülönböztetjük egymástól. Figyeljünk meg egy magnókazettát: egy műanyag tokból és egy feltekert műanyag szalagból áll.

Erre a kazettára felvehetünk egy koncertet vagy egy előadást. Az előadás vagy a zene az információ, a kazetta maga pedig az információ hordozója. Ha két kazettánk van, s nincsen rajtuk felirat, nem tudjuk megmondani, melyiken van a zene, és melyiken az előadás.


Egy könyvvel ugyanez a helyzet. A könyv papírból, vászonból és nyomdafestékből áll. Mondjuk, hogy a tartalma Európa története.

Ha ezt a könyvet odaadjuk egy tudósokból álló csoportnak azzal a megbízatással, hogy analizálják készen az atomstruktúrájáig, végül kaphatunk egy listát, amelyen rajta áll a könyv súlya, pontos méretei, a spektrálanalízis eredményei, a pontos kémiai összetétel és így tovább.

Egy dolog azonban biztosan nem merül fel többé az analízis során, s ez Európa története. A könyv tartalma – a tulajdonképpeni információ az elemzés folytán elvész.


A homeopátia ellenfele szemszögéből tulajdonképpen a teljes könyvkínálat egy nagy csalás, hiszen nagyjában-egészében minden könyv ugyanabból az anyagból áll, csak éppen a felirat különbözik rajtuk. Az, hogy a különböző címeknek különböző tartalmak felelnek meg, a laborban nem mérhető, tehát nem állapítható meg.

Az információ mindig valami nem materiális, amelynek továbbjutáshoz materiális hordozóra van szüksége.

Az információhordozó a legkülönbözőbb szubsztanciákból áll – lehet kazetta, lemez, papír, fa, kő, fém, levegő és így tovább –, mégis mindig ugyanazt a feladatot tölti be.

Ugyanazok az információhordozók a legkülönbözőbb információkat adhatják tovább, ugyanakkor ugyanazon információk számára megfelelhetnek a legkülönbözőbb hordozók is.

Általában elsődleges az információ, a hordozó nem olyan fontos. Ha Goethe Faustját meg akarom ismerni, másodlagos, hogy papírra van-e nyomva, fémbe karcolva vagy éppen rámondták egy szalagra. Fontos maga az információ.


Ha kapok egy példányt Goethe Faustjából, ez az egy kötet elegendő lesz az információ továbbításához. Ugyanebből tíz további kötet sem juttat több információhoz.


Ezt az egyszerű példát alkalmazzuk most az általunk vizsgált problémára. A betegséggel kapcsolatban mondtuk már, hogy mindig az ember az, aki beteg, nem az anyag.

Az anyag, mint olyan nem betegedhet meg, mert minden anyag már magában is »beteg«. A testben csak a betegség lábnyomai mutatkoznak meg.

Mint már korábban is hangsúlyoztuk, a gyógyításnak mindig a tudat kitágulásával kell együtt járnia. A tudat kitágulása információáramlást jelent. Ha egy tabletta arra tart igényt, hogy »gyógyszernek« nevezzük (azaz az üdvösség közvetítőjének), alkalmasnak kell lennie arra, hogy közvetítse a beteg számára hiányzó információi


Ha emlékszünk még arra a megfelelésre, amely szerint az ember a mikrokozmosz, akkor ebből az ember-mikrokozmoszból hiányzó valaminek a makrokozmoszban is meg kell lennie.

A makrokozmoszban minden princípium, mint ásvány, növény vagy állat válik egyedivé. Egy gyógynövény lényege éppen egyediségében, lelkében rejlik, amely annak az ősprincípiumnak a megjelenítője, amelyek az ő testi szervezetében kifejlődik.

Ha egy emberből éppen hiányzik égi ősprincípium — az orvos is azt kérdi: Mi nincs rendjén? – megkereshetjük azt a makrokozmoszban, s az ott lelt információt elfogyasztathatjuk a beteggel.

Ehhez azonban az kell, hogy az ásvány, a növény, az állat stb. információja leoldjuk testi megjelenési formájáról, megszabadítsuk materiális kötöttségétől, s a megszabadított információt olyan alkalmas információhordozóhoz kössük, amely képes azt továbbadni.A homeopátiában a hatványozással éppen ez történik.

Az előbbiekben leírt folyamat során a növény lényegét, individualitását fokozatosan (!) leválasztják a növény testi megjelenési formájáról, s a szabaddá váló információt egy új, neutrális információhordozóhoz – ilyen az alkohol vagy a tejcukor – kötik.

Minél hosszabb ideig rázzák rituálisan az anyagot, annál magasabb lesz a hatvány, annál jobban kioldjuk a lényeget az anyag fogságából, tehát annál erőteljesebben lesz képes információit a nem anyagi térben kifejteni.


Ezért növekszik a hatékonyság a hatványozással olyan mértékben, hogy a D 200-as oldatból gyakran elég két csepp vagy két globuli, s az addig gyógyíthatatlan betegség örökre megszűnik.

Ha a beteg a két globuli helyett véletlenül egy fél kilót venne be az orvosságból, akkor sem történne se több, se kevesebb, mert mint már könyvpéldánknál elmondtuk, ugyanabból a könyvből 10 példány sem hordoz több információt, mint egy. 100 névjegykártya nem mond többet egy címről, mint egy.

Mivel a valódi homeoterapeuta számára csak az információ érdekes, szinte kizárólag a D 30-as hatvány fölött dolgozik, mert az alacsonyabb hatványok még anyagi nyomokat is tartalmaznak, így hatásuk testi kitérőket tesz, ezért is kell gyakrabban szedni őket.


Aki megértette, hogy a hatványozás fokozatos »átszellemítési folyamat«, az felismeri az anyag hígítási és hatványozása közötti különbséget. Ezért nincs annak a bizonyos példának („egyetlen csepp a Bodeni tóban”) semmiféle kapcsolódása a homeopátiához, mert a homeopátia nem a hígításon múlik, a homeopátia lényege a hatványozás.

A hahnemanni értelemben vett homeopátia nem »egészen kis mennyiségű gyógyszerrel« való terápia, hanem anyagi értelemben vett gyógyszer nélküli terápia.


Ezt azért hangsúlyozzuk, mert a homeoterapeuták egyik, önmagát »kritikusnak« nevező csoportja hangosan tiltakozik a magas hatványok ellen, az alacsony hatványokat pedig anyagi elméleteken keresztül be akarja illeszteni az akadémikus orvostudomány gondolkodási rendszerébe.

Ha nem kompetens követők ezoterikus diszciplínákat más rendszerekbe akarnak beilleszteni, ezzel mindig árulást követnek el, s csak saját neurózisukról állítanak ki bizonyítványt. Már Paracelsus is azt mondta: »Amit a fogak rágnak, az nem gyógyszer; a gyógyszer nem látható. Nem a testen múlik, hanem az energián.«
 

A hasonlóság elve


Miután megpróbáltuk megmagyarázni a homeopátiás gyógyszerek előállításának és hatékonyságának elvét, rátérünk a dolog lényegére.

Hogyan tudom megállapítani, hogy melyek azok az információk, amelyekre a betegnek szüksége van, és hogyan ismerem föl, hogy makrokozmikus területen miben manifesztálódnak ezek a hiányzó információk?

A válasz Hahnemann klasszikus megfogalmazásában így szól: »Similia similibus curantur azaz „Hasonlót a hasonlóval kell gyógyítani«.

A hasonlóság törvénye a homeopátia magva, az orvoslás teljes spektrumára nézve érvényes. A hasonlóság törvényének konkrét alkalmazása a következőképpen történik: majdnem minden természetben található szubsztancia  mérgező.

Ebből a szempontból a különböző szubsztanciák csak abban különböznek egymástól, hogy a mérgező hatás beállásához melyikből milyen adagra van szükség. így például a főzősóból jóval nagyobb adagra van szükség ahhoz, hogy mérgező legyen, mint a higanyból. Az emberi szervezetben azonban bizonyos mennyiségtől kezdve minden szubsztancia mérgezési tüneteket okoz.


A homeopátia gyógyszereit egészséges embereken ellenőrzi: egy egészséges szervezetű ember annyit vesz magához valamely szubsztanciából (legyen az ásvány, növény stb.), hogy attól megbetegszik. A fellépő tüneteket a legpontosabban megfigyelik és feljegyzik. Így kapják meg egy bizonyos szubsztancia mérgező, illetve gyógyhatásának képét.

Bár a mérgezéssel előidézett betegségkép mindig csak egy bizonyos test individuális, szubjektív reakcióját mutatja, ha ugyanazt a szubsztanciát különböző individuumokon kipróbálják, mégis leírható az anyagjellemző hatásmechanizmusa.


A gyógyszert tehát úgy próbálják ki, hogy egy egészséges ember beveszi és megbetegszik tőle. Ha az orvos olyan beteget talál, akinek tünetegyüttese feltűnően hasonlít ahhoz a betegségképhez, amelyet egy bizonyos szer az egészségesen előidézett, akkor ez a szer „simile«, azaz a megfelelő orvosság, amely képes a beteget meggyógyítani. A beteg azonban a gyógyszert nem anyagi (mérgező), hanem hatványozott formában kapja.


Ismételjük meg még egyszer: egy bizonyos gyógyszer, például a Belladonna mérgező hatása következtében az egészséges embernél karakterisztikus tünetekkel járó betegséget idéz elő.

Ha egy beteg embernek, aki nem szedett Belladonnát, olyan tünetegyüttese van, amely hasonlít a Belladonna által okozott mérgezés tünetegyütteséhez, akkor ennek a páciensnek a Belladonna lesz a megfelelő orvossága hatványozott formában. Mert similia similibus curantur – hasonlót a hasonló gyógyítja.


Itt mutatkozik meg ismét a polaritás törvényének óriási jelentősége: ami az egészséges ember számára méreg, az a betegnek orvosság. Nyilván az sem véletlen, hogy a görög pharmakon szó jelentése egyszerre méreg és orvosság.


A homeopátia úttörői a gyógyszerek ezreit ellenőrizték saját testükön észlelt mérgezési tünetek útján. Az orvos megbetegítette magát, így együtt szenvedett pácienseivel

A homeopátia tulajdonképpeni jelentése: homoion = hasonló, pathein = szenvedni. Ahogyan a hatványozás által gyógyszer lesz a méregből, úgy lesz valódi gyógyító abból az orvosból, aki szabad akaratából lemerül a betegségbe, mert így szenvedése által hasonló helyzetbe kerül, mint a beteg. Gondoljunk itt Krisztusra, aki Istenként szabad akaratából lett szenvedő ember, hogy homeopátiás úton – a hasonló szenvedés útján - megválthassa az emberiséget.


Bár a homeoterapeuták gyógyhatás szempontjából hihetetlenül sok anyagot megvizsgáltak már, egyre újabb én újabb anyagok vizsgálatára kerül sor, dacára annak, hogy így esetenként a helyes, a »hasonló« gyógyszerkiválasztás egyre nehezebb lesz.

A homeopátia csak akkor teljesítette feladatát, ha mérgező, illetve gyógyító hatása szempontjából a teljes makrokozmoszt ellenőrizte.


Ha felidézzük azt, amit az asztrológiával kapcsolatosait! az ősprincípiumokról mint betegség okokról mondottunk, egyre világosabbá válik előttünk a homeopátia munkamódszere.

Az ember, mint mikrokozmosz nem anyagi egységeit formájában valamennyi ősprincípiumot magában hordozza. A makrokozmosz szintén tartalmazza ezeket az ősprincípiumokat, de zuhanó, bűnös formájukban, az anyagi megjelenési mód sötétségéhez kötve.

A zuhanás az ideák világából az anyag birodalmába a princípiumot mérgezővé teszi, mert az egészségesnek, a szentnek a mérgező az ellenpólusa. Ezért is mondtuk fentebb, hogy anyagi szubsztanciák soha nem gyógyíthatnak, mert ők maguk sincsenek még megváltva.


Ha az egészséges ember az ősprincípiumot anyagi megjelenési formájában magához veszi, megmérgezi magát, megbetegszik. A beteggel is ugyanez történik. A betegben az egyik, őt uraló princípium belezuhan az anyagiba, »meghülyül« (Fritsche), s testében materializálódik.

Az anyagivá vált ősprincípium megmérgezi őt, ezért megbetegszik. Szükségé lesz tehát erre az ősprincípiumra, de a nem anyagi szinten, ezért éli meg mérgező hatását a test szintjén.


A homeoterapeuta, akinek az a nehéz feladat jutott, hogy kitalálja, melyik ősprincípiumtól betegedett meg a páciens, ezt a hiányzó ősprincípiumot nyújtja betegének gyógyszerül. A hiányzó ősprincípiumot bár a makrokozmoszból származik, a hatványozás eloldotta a makrokozmosztól, s így visszaváltoztatta nem anyagi formájába.

A beteg azt kapja, amire szüksége van. A kapott információ gondoskodik arról, hogy a testi szinten anyagivá és mérgezővé vált ősprincípium kiválasztódjék.

A kiválasztás kísérletileg mérhető: ha a páciens egy adag Sulfur D 200-at kap (ként), teste hirtelen körülbelül hatszázszor annyi ként fog kiválasztani, mint normálisan – 5,76 grammot naponta.


A hasonlóság elvével Hahnemann egy ősprincípiumot fogalmazott meg érvényesen. A gyógyulás csak a hasonlóság folytán következhet be – ezért bármilyen terápiás módszert lemérhetünk azon, hogy a homeopátiás alapelv szerint épül-e fel, vagy sem.

Az akadémikus orvostudomány allopátiásan gondolkodik, tehát ellentétek – per contraria – útján próbál gyógyítani.

Az ellentétek princípiuma ellentmond a világtörvénynek. Az ellenállás mindig ellenállást teremt, bár hatásokat kiválthatunk vele, de gyógyítást nem. Ezt minden nagy orvos tudta; a nagy Paracelsus már Hahnemann előtt 200 évvel azt mondta: »Egy betegséget semmiképpen sem lehet per contraria – tehát az ellentétes szerekkel – gyógyítani, csak a hasonlóval (séd quodlibet suo simile) «.


Paracelsus a Paragranumban azt írja: »Tudod, hogyha egy betegség arzénikum jellegű, azt megmutatja a kúra. Mert az arzénikum arzénikumot gyógyít, az anthrax anthraxot, amint a mérget is méreggel gyógyítjuk. Ezért gyógyítja egyik ember a másikat – mert ugyanaz az anatómiája; s az ugyanolyan anatómia kölcsönösen gyógyít.«

Paracelsus már ismerte a hasonlóság elvét, de még nem ismerte a gyógyszerek hatványozás útján való előállítását. Ehelyett gyógyszereit alkimista úton hozta létre. A gyógyszer alkimista elkészítésénél a méregből szintén transzmutációval lesz gyógyszer, de a hatványozástól eltérő módon.


Végezetül idézzük emlékezetünkbe az előző fejezetben felvázolt asztroterápiát, mert homeopátiás struktúrája most már érthetőbb lesz. Ha valaki a Szaturnusz princípiumától szenved, gyógyszerként a Szaturnusz-princípiumot írjuk fel neki. Ezért van szüksége a depressziónak sötét teremre, és nem tarka színekre stb.


A fentiekben felvázolt módszerekben közös az a szemlélet, amely a betegséget kicsiben a bűnbeesés megismétlésének tartja, ezért minden gyógyulásnak kicsiben megváltási folyamatnak kell lennie.
(Forrás: Thorwald Dethlefsen A sors mint esély)