02. AZ IRODALOM ÉS AZ ÍRÓ FELADATÁRÓL

Az irodalom feladata, amelybe nem értjük bele a szórakoztató és sokszor a giccs határát súroló ponyva (bulvár)termékeket, akkor is a valóság ábrázolása, ha az író kitalált  történetet mond el. Azé a valóságé, ami roppant bonyolult, tünékeny, Napjainkban különösen gyorsan változik, és függ a szemlélőtől -, könyvek esetében az olvasótól - is, mivel az emberek a személyiségükön, tapasztalataikon átszűrve érzékelik és értékelik a világot.

 

 

Az igazi író a népe - más távlatokban az emberiség - szeme, füle, hangja és lelkiismerete, akár tudatában van, akár nem, felelősséggel tartozik neki. Más esetben nem más, mint író kisiparos, akinek lehet, hogy tömegével veszik, viszik a műveit, de soha nem lesz helye a „komolyak” között.

Az író érzékeli, megformálja és ábrázolja népe (az emberiség) hangulatát, vágyait, aggodalmát, reményeit, szenvedélyét, érdekeit, hibáit és erényeit, értékeli múltját, felvázolja lehetséges jövőképeit. Ahogy a Főoldalunkon olvasható Jevgenyij Jevtusenko mottóból is kiderül "az irodalom az, ami ráébreszti a népet, hogy ő nép, az emberiséget, hogy emberiség", tehát a szerepe komoly. Ilyen értelemben élete nem akadálymentes.

Csak akkor lehet „belülről tökéletesen független", ha már erőinek és képes­ségeinek szabad fejlődése elé a nem­zeti, vallási és osztályeszmék, indulatok nem gördítenek akadályt. Másként nem tudja a valóságnak megfelelően objektíven, tehát nem szépítve, nem rútítva ábrázolni műve adott korát és a szereplőit. Ez meghatározza írói eszközeit is.

Amíg osztálytársadalmak – illetve a modern demokráciákban más közösségi szerveződések – léteznek, és amíg az embereknek eltérő arányban részesednek a kulturális-, a társadalmi- és a képzettségből fakadó tőkékből,  javakból, az írónak a saját kora által meghatározott környezete érdekeit kell szolgálnia.

Ez azt jelenti, hogy ha a népe, osztálya, társadalmi rétege történelmi szempontból szüksé­ges törekvéseit gátolja valami, pl. az állam, neki akár a szabadsága árán is harcolnia kell ellene. Ugyanis ő mindenki mástól jobban a valóság embere.  Minél sokoldalúbban, minél több oldalról kell tanulmányoznia azt, hogy érzékletesen ábrázolhassa.

A regény szó jelentése az értelmező szótár szerint „nagy(obb) terjedelmű, az életet széles keretben, sok viszonylatában, társadalmi összefüggésében ábrázoló prózai elbeszélő mű”. Nem azonos a valósággal.

„A regényirodalom sokkal több ennél” – írta Joan Rockwell. „Merem állítani, hogy a széppróza nem csupán a társadalmi valóság megjelenítése, hanem a társadalom irányításának nélkülözhetetlen funkcionális része, és paradox módon a társadalmi változás fontos eleme.

Nagy szerepet játszik a gyermekek szocializálásában, olyan hivatalos normák kifejezésében, mint a jog és a vallás; a politika irányításában; és általában véve jelképeket és életmódmintákat nyújt az embereknek, kiváltképp azokon a kevésbé könnyen meghatározható, de alapvető területeken, mint pl. a normák, az értékek, az egyéni magatartás és az emberek egymás közötti viselkedése.

Ebből következik, hogy a regényirodalom kétféle információt nyújthat a társadalomról: először is leíró formában tényeket közöl a technológia állapotáról, a törvényekről, szokásokról, a társadalmi struktúráról és az intézményekről. Másodszor: finomabb, nehezebben megszerezhető információt ad az értékekről és magatartásformákról.

Ez utóbbiak akkor válnak a leginkább láthatóvá, amikor irodalmi témák formájában kerülnek felszínre azokban a döntő időszakokban, amikor nagy változások mennek végbe a társadalom alapvető intézményeiben. Például, ha a család vagy a gazdasági élet szerkezetében és felépítésében változás következik be — olyan változás, amely konfliktust teremt az értékek között, s ez az irodalomban jut kifejezésre”.

A maradandóság titka

Mi a titka a maradandó irodalmi remekműveknek? Az, hogy egyetemes érvényűen tárják fel az emberi természetet, mert az mindig és mindenütt eredeti, állandó és szilárd. Megváltozhat közben a nyelv a társadalom, de ha a regény témája és a jellemábrázolás örök érvényű (gondoljunk pl. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésére), az alkotás maradandó, mert mindig az igazságot fogja közvetíteni az olvasóknak.